z egy és kétnyári növényeket virágágyakba ültetjük és színük alapján komponáljuk a látványt. Ezek kertjeink és parkjaink leghatásosabb díszítőelemei. A díszítő hatás függ a virágágyformától, a kiültetési formától, a helyi klimatikus és talajviszonyok ismeretén alapuló növény-anyag kiültetésétől.
A kertek, parkok sokak által látogatott, központi részébe tervezzük!
Ezeket a felületeket intenzív virágágyaknak is nevezzük. Célunk, hogy április elejétől november elejéig a helyes sorrendben megválasztott növények kiültetésével folyamatosan virágzó, színes díszítést kapjunk. Természetes, hogy ez a feladat, csak tetemes költséggel oldható meg, ezért intenzív virágágyakat általában kiemelt városi területekre, terekre tervezünk.
Az egy- és kétnyári virágok – ellentétben a fákkal, cserjékkel – kevésbé vesznek részt a kertek, parkok téralakításában, sőt az évelő növényekkel ellentétben sokszor még egyéni formájuk (habitusuk) sem érvényesül, mivel egymás mellé ültetve, zárt felületet, színfoltot adnak.
Tehát az egy- és kétnyári virágok tekintetében a színeknek van elsődleges jelentősége, mint említettem az ágyásokat is ez alapján tervezzük meg.
A nemesítés is ezt az irányt célozza, így olyan típusok születnek, melyek virágzása folyamatos, az elvirágzott részek kevésbé látszanak (esetleg öntisztulók), a lomb–virág arány pedig a virág javára kedvezőbb.
Maximális a díszítőérték abban az esetben, ha a növény a fajtára jellemző magasságot elérte, a talaj nem, vagy csak kis mértékben látszik, a virágok elérték a fajtára jellemző nyitottsági százalékot, beteg növényi részek nem láthatók, tőpusztulás nincs.